A második félévet egy igen érdekes és a szakunk számára releváns szakmai előadással indítottuk, amelyben Király Júlia, az MNB volt alelnöke és szakunk volt diákja beszélgetett velünk a matematika hasznosíthatóságáról.
Az előadás közvetlen hangulatban telt, sok-sok kérdéssel. Külön élmény volt hallani Király Júlia és kedves jelenlegi tanáraink régre visszanyúló kapcsolatairól, közös élményeikről. Emellett karrierválasztásában is hasznos tanácsokat kaptunk, végső soron ez (is) a GEM Karrier Klub célja. Az előadás végére minden GEM-es igazán különlegesnek érezhette magát, hiszen újabb megerősítést nyert, hogy a sok befektetett tanulás idővel mindenképp megtérül. Reméljük a jövőben még sokszor élvezhetjük Király Júlia előadásait!
Addig is pár visszajelzés a résztvevőktől:
„Hallgatva az előadást megfogalmazódott bennem a nyelvtudás fontossága, és hogy ezzel a szakkal nem kell aggódni, a céljaink elérése szinte garantálva van.” Csányi Dávid
„Felemelő érzés volt egy ilyen neves és elismert szakember tapasztalatait meghallgatni, aki ráadásul szakunk elődjén végzett. Úgy gondolom, hogy ezen alkalmak remek lehetőségeket biztosítanak számunkra, hogy belelássunk milyen karrierút állhat előttünk.” Babotán Márk