‘Kockázatkezelés’ címkével ellátott bejegyzések
Kockázatkezelési szakmai program
Kedves Hallgatók, leendő Kollégák!
Vannak, akik határozott elképzeléssel érkeznek a felsőoktatás intézményébe, milyen területen szeretnének dolgozni a diplomaszerzést követően. Vannak, akikben ez a tanulással eltöltött idő alatt tisztul le, például egy érdekes tanár, egy jó esettanulmány, egy gyakornoki munka inspirálására.
Azoknak, akik – így vagy úgy – nyitottak a kockázat, kockázatkezelés irányába, érdeklődnek a piaci kockázat, hitelezési kockázat, operációs kockázat iránt, szeretnénk kinyitni a kapukat a kockázatkezelők szakmai szervezetének oldaláról. A PRMIA Hungary a kockázatkezelők nemzetközi szervezetének, a PRMIA (Professional Risk Managers’ International Association) magyarországi tagozata. Számos rendezvény szervezésével adunk alkalmat találkozásra hazai és külföldi előadókkal, valamint egymás között a tapasztalatok kicserélésére.
Ezúttal a képzésekre, a kockázatkezelési szakmában elérhető képesítésekre koncentráltan szeretnénk a főiskolai, egyetemi hallgatókat meghívni a következő találkozónkra. A PRM és aPRM vizsgákról, a felkészülésről és előnyeiről tartanak előadást külföldi és hazai előadók, valamint kötetlen eszmecserének adunk teret a május 24- Chapter Meeting során.
A részvétel ingyenes, előzetes jelentkezés szükséges, a részletes program a http://www.prmia.org/events/view_events.php?eventID=4489 oldalon található.
Várjuk az érdeklődőket!
PRMIA Hungary
A Szervezetről:
A PRMIA (Professional Risk Managers’ International Association) a kockázatkezeléssel foglalkozó szakembereket tömörítő, az egész világot átfogó hálózattal rendelkező szervezet. Működése során a kockázatkezelés területén alkalmazandó legjobb gyakorlat megfogalmazását és azok gyakorlati alkalmazását állítja a középpontba. A szervezet non-profit jelleggel működik, belépni a honlapon keresztüli regisztrációval lehetséges. A PRMIA-n belül mindenki megtalálja a maga érdeklődési területét a piaci kockázatkezeléstől kezdve az eszköz-forrás menedzsmenten át egészen a politikai kockázatokig, akár részvényekkel, hitelderivatívákkal vagy biztosítással foglalkozik. A szervezet teret ad a publikációk, vélemények megjelentetésének, továbbképzési lehetőségeket nyújt, de éppúgy lehet böngészni az állásajánlatok között, véleményt cserélni a hasonló érdeklődési körrel rendelkező szakmabeli kollégákkal. A PRMIA nemzetközi tagsága mellett tetszőleges számú helyi tagozathoz, Chapter-hez lehet csatlakozni. A PRMIA Hungary ezen nemzetközi hálózat részeként szervezi a hazai kockázatkezeléssel foglalkozó szakemberek összefogását. További információért feltétlenül látogassa meg a http://www.prmia.org honlapot, valamint a hazai tagozat oldalát http://www.prmia.org/Chapter_Pages/Hungary/.
| Getting professional with risk: how the PRM or aPRM certificates can help
The PRMIA Chapter Hungary organizes on the 24th of May an exceptional chapter meeting specifically dedicated to the Professional Risk Manager and and the Associate PRM certification programme. Who should attend
Agenda
The conference will be held in English and Hungarian language. Dress code is business casual. Entrance is free, priority will be given to PRMIA members. To join PRMIA, please visit prmia.org/Chapter_Pages/Hungary Registration is required! |
ERSTE Bank: Kockázatkezelési gyakornok
Közben be lett töltve.
Az Erste Bank Hungary Zrt. gyakornokot keres kockázatkezelési területre.
Az osztályhoz tartozó feladatok: a Treasury kereskedési tevékenységének, a Bank piaci kockázatainak figyelése, riportok készítése.
Partnerekkel szembeni kitettségek és limitek ellenőrzése. A Bank likviditási helyzetének monitoringja.
Elsősorban olyan jelentkezőket várunk, akik a pénzpiacok és derivatív termékek iránt érdeklődnek.
Jelentkezőkkel szembeni egyéb elvárások:
-középfokú angol nyelvtudás
-erős matematikai háttér, elemzési készség.
Derivatív termékek ismerete előnyt jelent.
Elindult kockázatkezelés témából a projektünk
A kutatói és tanácsadói oktató program egyik projektje a résztvevők és a partner cégek alapján a kockázatkezelés lett. Így azok a résztvevők, akik ezt a projektet választották a kockázatkezelés témájában készítenek majd el anyagokat a cégek valós megrendelései alapján és ehhez kapcsolódóan kapnak oktató anyagokat és vehetnek részt oktatásainkon.